RÁSÓ RICHIE RICHARD

A Felvidéki Alkotók Egyesületének vezetőségi tagja.
Tisztelt Látogató!
1988. augusztus 28.-án születtem Dunaszerdahelyen. 1995-től 2003-ig a Nagymegyeri Bartók Béla alapiskolában koptattam a padot. Az irodalom már egészen óvodás korom óta velem van. Szinte minden szavalóversenyen részt vettem. 12-évesen a zene vált a szerelmemmé. Azóta is végig kíséri a mindennapjaimat. 2003-tól 2006-ig a Somorjai mezőgazdasági iskolába jártam.
Ott indult el a zenei pályafutásom.
Mindíg is éreztem, hogy több van bennem mint amit látnak az emberek. Elkezdtem rap zenével foglalkozni és több lemez tulajdonosa vagyok. A legnagyobb sikeremet 2017-ben értem el. Felléphettem a Győri Audi Arénában két nagyon tehetséges énekesnővel. 2021-től szenteltem nagyobb időt a versekre. Azóta már számtalan vers és elismerés boldog tulajdonosa vagyok. Szeretek írni mégis a legnagyobb szerelmem a 12 éves lányom. Nekem ő jelenti a mindent és még annál is többet. A verseim tükrözik a hangulatomat és az érzelmeimet. A legszebb önkifejezés! Hálás vagyok Istennek, hogy az utam keresztezte Farkas Gáborral és Gyurkovics Margittal! Nagyon sokat tanultam tőlük és minden pillanatban mellettem voltak, hogy segítsenek. Ez vagyok én! Rásó Richie Richard a rapperből lett költő!
Vážený návštevník!
Narodil som sa 28. augusta 1988 v Dunajskej Strede. V rokoch 1995 až 2003 som navštevoval Základnú školu Bélu Bartóka vo Veľkom Mederi. Literatúra ma sprevádza už od škôlkarských čias. Zúčastňoval som sa takmer každej recitačnej súťaže. Vo veku 12 rokov sa mojou láskou stala hudba, ktorá ma sprevádza dodnes v každodennom živote. V rokoch 2003 až 2006 som študoval na poľnohospodárskej škole v Šamoríne.
Práve tam sa začala moja hudobná kariéra.
Vždy som cítil, že je vo mne viac, než ľudia vidia. Začal som sa venovať rapovej hudbe a som autorom viacerých albumov. Najväčší úspech som dosiahol v roku 2017, keď som mohol vystúpiť v Audi Aréne v Győri spolu s dvoma veľmi talentovanými speváčkami. Od roku 2021 venujem viac času poézii. Odvtedy som autorom mnohých básní a držiteľom viacerých ocenení.
Rád píšem, no mojou najväčšou láskou je moja 12-ročná dcéra. Ona pre mňa znamená všetko a ešte viac. Moje básne odrážajú moju náladu a emócie – sú tým najkrajším spôsobom sebavyjadrenia.
Som vďačný Bohu, že sa moja cesta skrížila s Farkasom Gáborom a Gyurkovics Margit. Veľa som sa od nich naučil a boli pri mne v každom okamihu, aby mi pomohli.
Toto som ja! Rásó Richie Richard – rapper, z ktorého sa stal básnik.
IRODALMI DÉLUTÁNOK, KÖNYVBEMUTATÓK ÉS EGYÉB RENDEZVÉNYEK:
ŐSZ
Üvölt a szél
Mint akinek fáj, hogy jönnie kell
Először gyengéden érint
Máskor mint ostor úgy ver el
Elbújik a nap
Mert fél a gonosztól
A feketébe öltözött
Haragos felhő csoportoktól
Sírnak a felhők
Könnyük esőként mossa arcom
A nyarat siratják
Az égből moraljó hangok
Törnek fel
Hangzásuk bántó és félelmetes
Villámok záporoznak
Mert az ég mérges
De félni nem kell
Mert sok örömet is hoz magával
Idelent a földön
Elhullot levelek százával
Mind színes
S hogy mit rejt e sok üzenet
Mindenki tudja
Itt van az Ősz Itt van újra...
KÖNYVEI:
ALKOTÁSAI MEGTALÁLHATÓAK A KÖVETKEZŐ KÖNYVEKBEN IS:
DÍJAK, OKLEVELEK ÉS EMLÉKLAPOK:
VIDEÓK:

