A költészet

31.08.2021

   A költészet illúzió. A költészet valóság. Varázslat. Tükör. A költészet gyönyörködtet, elringat, magasztal, marasztal. Álmokba kerget, vagy épp vigasztal. A költészet örök. A költő illuzionista. Álmokat adó varázsló. Virágot illatokra bontó, tengerparton homokot szóró, szívnek szerelmet súgó, gondokat elfújó. Gyászban vigasztaló, dicsőségben magasztaló, fáradt munkásnak otthont adó. Gyermeket kacagtató, édesanyákat hintaszékben ringató. Papírsárkányoknak szelet, éhezőknek kenyeret, fázóknak meleget álmodó. Tengeren vihart kavaró, lelkeknek nyugalmat adó - örök szerelem.


                                                                                                                   Gyurkovics Margit a FAE főtitkára

 

A KÖLTÉSZET VILÁGÁBÓL


GYURKOVICS MARGIT - FÉNY TÁNCA


Táncot lejt a fénynek aranyló ostora,
keringőléptekkel suhan tova,
selyemruhában, üvegcipőben
halkan koppan a lépte nyoma.


Felhőként suhanó aranyhaja,
légáram fújja, pörgeti tova,
tangózni hívja, magához húzza
szélnek királya, fuvallata.


Vágyak simulnak, forróság támad,
lüktető testek, felhőszakadás,
viharos szél fúj, égdörgés támad,

szikrázó fényű villám cikáz.


FARKAS GÁBOR - ELJÖTT AZ A VILÁG


Vitriollal öntik le a szépet.
A becsület átok, suttogóvá tett.
Szenved aki látja, arcát nem takarja,
aki vakot játszik árulóvá lett....


Halál vár a szépre.
Erőszak a jóra.
A jellem szelleme végleg csűrbe ment....


Most ők itt az urak.
A pénz.
Az irigység.
És a gyűlölet..


Olyan világ jött el,
hol a tehetségtelen,
a rút és a jellemtelen
királlyá lett..


Meghalt a kor, melyben az igazak éltek...


MEZZEI SÁNDOR : FIAMNAK ÍRT VERS AZ ISTEN ORSZÁGÁRÓL


Van egy játszótér

távol a földtől,

hol nem csikorognak a hinták

és minden ragyog az örömtől.

Ott nem veszik el

a más játékát

és mindenkinek jut szabad hely,

az Égi körhintában fiam,

még fizetned sem kell.

Hisz a földön marad minden,

arany, palota, vagy kicsi ház,

még a fáradt testünk is,

mit sokszor gyötör a láz.

Itt marad minden,

mint a hulló falevél,

csak a szíved pillangója száll

a menny felé.

Ki szárnyat bontva indul útra,

a szomjazónak vizet önt,

ha kell,

a rosszfiúknak is köszönt

De nem azért,

mert mi oly jók volnánk fiam,

hisz magunktól semmit sem tudunk tenni :

se te,

se én,

ha szívünkkel nem halljuk azt,

amit az Isten nekünk mesél.


RIGÓ TIBOR - ISZOM EGY TEÁT


Iszom

egy teát

míg születik valami

csodás gondolat,

száll a gőze s vele

az alkonyat

rászövi szürkéjét

lélekre, tájra,

felsír egy madár

ő is haza szállna,

ám kopár az ág már,

akár a gondolat

mi kínomat okozza,

megszületni akar,

sűrűbbek görcseim

kavarom teámat

szívom az illatát,

ring bennem a bánat,

este van, érzem születik

most tán

valami csodás,

magzatvizem elfolyt

foltja a lelkemen

hagyta a nyomát,

Lüktet, már érzem

amint fejemen

átsuhan mint árnyék,

utána kapnék

enyém vagy kicsim

maradj itt, ne nyargalj

várj kicsit, várj még,

ám elszáll, mint

a teám gőze

mosolyog, legyint,

görcsökben ülök le

a rozzant heverőmre

az felsír alattam,

kínom oly súlyos,

angyal az ablakban

mosolya gúnyos,

bába nincs körülem

minek is volna

hisz mi most születik,

könnyű és nincs is már

súlya,

fa minek lombja nincs

csak törzse van, feje sincs

gyümölcstelen, céda,

szemhéja alól

rám kacsint néha,

megszültem s ajtómról

lehullt a kilincs,

ne gyere be, meg ne lásd

az édes kisbabát

magamnak tartom,

s rejtőzöm magam is

ne lásson a világ.


RÁSÓ RICHIE RICHARD - ŐSZ


Üvölt a szél

Mint akinek fáj, hogy jönnie kell

Először gyengéden érint

Máskor mint ostor úgy ver el


Elbújik a nap

Mert fél a gonosztól

A feketébe öltözött

Haragos felhő csoportoktól


Sírnak a felhők

Könnyük esőként mossa arcom

A nyarat siratják

Az égből moraljó hangok


Törnek fel

Hangzásuk bántó és félelmetes

Villámok záporoznak

Mert az ég mérges


De félni nem kell

Mert sok örömet is hoz magával

Idelent a földön

Elhullot levelek százával


Mind színes

S hogy mit rejt e sok üzenet

Mindenki tudja

Itt van az Ősz Itt van újra...


LEJKÓNÉ KRISTÓF OLGA - ÁHÍTAT


Éjjelente óhajom, áhítattá válik,

A kikelet varázsa vágyálomra csábít.

Tél még deres zúzmarát tereget a tájra,

De a fénylő napsugár ajtaját kitárja.


A bűbájos ébredés szelíden mosolyog.

Tudja, hogy a fagyos tél nem sokáig dohog.

Ha hegy leve megered, érkezik a remény.

Úgy ragyog fű, fa, virág, mint égi tünemény.


A várva-várt színeket újra megidézem,

Rét bódító illatát ereimben érzem.

Napsugár is táncot jár az aranyzöld réten,

Lágy fuvallat kecsesen suhan a vidéken.


Érző szívem csendesül, Napom lemenőben,

Illúziót kergetve jutok csak előre.

Emlékbatyuba kötöm a szép természetet,

És keblemre ölelem, mint árva gyermeket.


Kusza érzelmeimből puha ágyat vetek

S virág-szőtte nyoszolyán csendben elpihenek.


BURÍK ÁBRAHÁM ZSUZSANNA - A NŐ


Vibráló léptekkel ring végig az utcán,

Pillangók hada rebben illata után.

Hullámzó fürtök tengerében csillan szeme.

Élvezi, hogy a napfény átjárja, mint egy zene.


Törékeny, s mégis erős, mint a szikla.

Két karja szerelmet zár, a rosszat taszítja.

Elméje sokszor egy zűrös gombolyag,

Melyből életet ment sok kipattant gondolat.


Lelkében érzelmek bűvös szimfóniája,

Mint szemhéjpúderének széles skálája,

Mind illik épp viselt ruhája árnyalatàhoz,

Még akkor is, ha csak papucsban átugrik anyjához.


Temperamentumos, mint a nyári vihar

A férfi megőrül: sose tudni mit akar!

De ugyanez a hév okoz nagy lángokat,

Ha lelkét megnyitva szárnyakat tárogat.


Magához vonz titkon nagy szenvedéllyel

Tisztára varázsol mindent víg kedéllyel.

Minden haragjában benne a szeretet

Legfőbb számára az óvó cselekedet.


A legszebb dolog, mire Isten teremtette,

A legszentebb, mire képessé tette,

Örömben fogant lelket óvjon az ő szíve,

Fájdalommal új életet, szerelmet hozzon létre.


Gondolat- s érzelemolvasó boszorkány

Ő tudja csak hogy készül úgy el a tokány,

Hogy mindenki a tíz ujját is kétszer megnyalja

Miután mindet a nagy tálból felfalta.


Mi is a nő? Minden egy egészben?

Sokan tartják így, de azt hiszem mégsem...

Hisz mit ér a nő minden tehetsége,

Ha férfi nincs, hogy legyen ellentéte.


Így egész a kettő, Vénusz és Mars.

S lehet, egyik sem érti meg a zavart

Mit kettejük ellentétes értelme okoz,

A szív hangja, mi e káoszban rendet hoz.


S mi ünnepe a nőnek bájos mivoltáért

Ünnepe a férfinak, sok bátor harcáért,

Férfi miatt nő a nő, és viszont, nem tagadjuk,

Ősidőktől fogva bordatársak vagyunk


SZARVAS ATTILA - BEHUNYT SZEMMEL


Behunyt szemmel, csendesen várom,

Ábrándozva lesem, hogy jöjjön az álom.

Hozzon valami édeset, nem baj ha nem igaz,

Mézédes csók az imádottól, hoz vigaszt.


Plátói a szerelem, senki sem tud róla,

Tanuja nincs is, csak az álmodó róna.

Az is, csak épp ott volt, amikor álmodtam,

Amikor álmomban, két kezed megfogtam.


Ott volt a róna, benne a pagony,

Látták az álom mosolyt is, ajkadon.

Mert álmomban, amikor ott voltál,

Te is, boldogan mosolyogtál.


Te is álmodtál egyet, ami jó volt,

Elfordult szemérmesen, a vén, öreg hold.

Pedig ő látott már hasonlót, nem is egyet,

Haszontalan, plátói, de igaz szerelmet.


ELEK SÁNDOR - DERŰS NŐNAPOT!


A Teremtő ixelt –, majd mixelt,

egy plussz ypszilonnal Ádámot,

s mivel már ketten unatkoztak,

Ádámra dobott egy mély álmot.


Álmában ő bordát vesztett –,s eztet,

az Úr kétszer ixelte,

talált, süllyedt, jó játék,

Éva kelt belőle életre.


Ádám, te leszel az apa –, kinek szava,

Teremtőd útján a végső szó,

Éva, te meg az anya, csak szimplán,

mert így soha nem lesz nagy hűhó.


Ádám örökölt bordája –, azt várja,

hogy sok tízezer évvel mögötte,

csak akad egy bátor nő,

kinek oldalát kibökje.


S ekkor, mit tesz Isten –, itt lenn,

sok női akarat, mind egyben,

hogy egy március nyolcadikán,

Ádám rangjára emelkedjen.