A költészet illúzió. A költészet valóság. Varázslat. Tükör. A költészet gyönyörködtet, elringat, magasztal, marasztal. Álmokba kerget, vagy épp vigasztal. A költészet örök. A költő illuzionista. Álmokat adó varázsló. Virágot illatokra bontó, tengerparton homokot szóró, szívnek szerelmet súgó, gondokat elfújó. Gyászban vigasztaló, dicsőségben magasztaló, fáradt munkásnak otthont adó. Gyermeket kacagtató, édesanyákat hintaszékben ringató. Papírsárkányoknak szelet, éhezőknek kenyeret, fázóknak meleget álmodó. Tengeren vihart kavaró, lelkeknek nyugalmat adó - örök szerelem.

                                                                                                                   Gyurkovics Margit a FAE főtitkára

A KÖLTÉSZET VILÁGÁBÓL

GYURKOVICS MARGIT - FÉNY TÁNCA

szikrázó fényű villám cikáz.

FARKAS GÁBOR - ELJÖTT AZ A VILÁG

MEZZEI SÁNDOR : FIAMNAK ÍRT VERS AZ ISTEN ORSZÁGÁRÓL

Van egy játszótér

távol a földtől,

hol nem csikorognak a hinták

és minden ragyog az örömtől.

Ott nem veszik el

a más játékát

és mindenkinek jut szabad hely,

az Égi körhintában fiam,

még fizetned sem kell.

Hisz a földön marad minden,

arany, palota, vagy kicsi ház,

még a fáradt testünk is,

mit sokszor gyötör a láz.

Itt marad minden,

mint a hulló falevél,

csak a szíved pillangója száll

a menny felé.

Ki szárnyat bontva indul útra,

a szomjazónak vizet önt,

ha kell,

a rosszfiúknak is köszönt

De nem azért,

mert mi oly jók volnánk fiam,

hisz magunktól semmit sem tudunk tenni :

se te,

se én,

ha szívünkkel nem halljuk azt,

amit az Isten nekünk mesél.

RIGÓ TIBOR - ISZOM EGY TEÁT

Iszom

egy teát

míg születik valami

csodás gondolat,

száll a gőze s vele

az alkonyat

rászövi szürkéjét

lélekre, tájra,

felsír egy madár

ő is haza szállna,

ám kopár az ág már,

akár a gondolat

mi kínomat okozza,

megszületni akar,

sűrűbbek görcseim

kavarom teámat

szívom az illatát,

ring bennem a bánat,

este van, érzem születik

most tán

valami csodás,

magzatvizem elfolyt

foltja a lelkemen

hagyta a nyomát,

Lüktet, már érzem

amint fejemen

átsuhan mint árnyék,

utána kapnék

enyém vagy kicsim

maradj itt, ne nyargalj

várj kicsit, várj még,

ám elszáll, mint

a teám gőze

mosolyog, legyint,

görcsökben ülök le

a rozzant heverőmre

az felsír alattam,

kínom oly súlyos,

angyal az ablakban

mosolya gúnyos,

bába nincs körülem

minek is volna

hisz mi most születik,

könnyű és nincs is már

súlya,

fa minek lombja nincs

csak törzse van, feje sincs

gyümölcstelen, céda,

szemhéja alól

rám kacsint néha,

megszültem s ajtómról

lehullt a kilincs,

ne gyere be, meg ne lásd

az édes kisbabát

magamnak tartom,

s rejtőzöm magam is

ne lásson a világ.

RÁSÓ RICHIE RICHARD - ŐSZ

Üvölt a szél

Mint akinek fáj, hogy jönnie kell

Először gyengéden érint

Máskor mint ostor úgy ver el

Elbújik a nap

Mert fél a gonosztól

A feketébe öltözött

Haragos felhő csoportoktól

Sírnak a felhők

Könnyük esőként mossa arcom

A nyarat siratják

Az égből moraljó hangok

Törnek fel

Hangzásuk bántó és félelmetes

Villámok záporoznak

Mert az ég mérges

De félni nem kell

Mert sok örömet is hoz magával

Idelent a földön

Elhullot levelek százával

Mind színes

S hogy mit rejt e sok üzenet

Mindenki tudja

Itt van az Ősz Itt van újra...

LEJKÓNÉ KRISTÓF OLGA - ÁHÍTAT

Éjjelente óhajom, áhítattá válik,

A kikelet varázsa vágyálomra csábít.

Tél még deres zúzmarát tereget a tájra,

De a fénylő napsugár ajtaját kitárja.

A bűbájos ébredés szelíden mosolyog.

Tudja, hogy a fagyos tél nem sokáig dohog.

Ha hegy leve megered, érkezik a remény.

Úgy ragyog fű, fa, virág, mint égi tünemény.

A várva-várt színeket újra megidézem,

Rét bódító illatát ereimben érzem.

Napsugár is táncot jár az aranyzöld réten,

Lágy fuvallat kecsesen suhan a vidéken.

Érző szívem csendesül, Napom lemenőben,

Illúziót kergetve jutok csak előre.

Emlékbatyuba kötöm a szép természetet,

És keblemre ölelem, mint árva gyermeket.

Kusza érzelmeimből puha ágyat vetek

S virág-szőtte nyoszolyán csendben elpihenek.

SZARVAS ATTILA - BEHUNYT SZEMMEL

Behunyt szemmel, csendesen várom,

Ábrándozva lesem, hogy jöjjön az álom.

Hozzon valami édeset, nem baj ha nem igaz,

Mézédes csók az imádottól, hoz vigaszt.

Plátói a szerelem, senki sem tud róla,

Tanuja nincs is, csak az álmodó róna.

Az is, csak épp ott volt, amikor álmodtam,

Amikor álmomban, két kezed megfogtam.

Ott volt a róna, benne a pagony,

Látták az álom mosolyt is, ajkadon.

Mert álmomban, amikor ott voltál,

Te is, boldogan mosolyogtál.

Te is álmodtál egyet, ami jó volt,

Elfordult szemérmesen, a vén, öreg hold.

Pedig ő látott már hasonlót, nem is egyet,

Haszontalan, plátói, de igaz szerelmet.

ELEK SÁNDOR - DERŰS NŐNAPOT!

A Teremtő ixelt –, majd mixelt,

egy plussz ypszilonnal Ádámot,

s mivel már ketten unatkoztak,

Ádámra dobott egy mély álmot.

Álmában ő bordát vesztett –,s eztet,

az Úr kétszer ixelte,

talált, süllyedt, jó játék,

Éva kelt belőle életre.

Ádám, te leszel az apa –, kinek szava,

Teremtőd útján a végső szó,

Éva, te meg az anya, csak szimplán,

mert így soha nem lesz nagy hűhó.

Ádám örökölt bordája –, azt várja,

hogy sok tízezer évvel mögötte,

csak akad egy bátor nő,

kinek oldalát kibökje.

S ekkor, mit tesz Isten –, itt lenn,

sok női akarat, mind egyben,

hogy egy március nyolcadikán,

Ádám rangjára emelkedjen.

DEME TAKÁCS VIKTÓRIA - TE

Várom mikor érsz újra haza,

arra gondolok mikor érinthet újra karod,

de már itt vagy és végre a csókot adod,

a szívem a szíved hallja,

a szerelmünket nincs mi megzavarja.

Most már itt vagy mellettem,

a rossz érzéseket feledem,

csak a most számít hogy itt vagy te velem.

A gondjaimat egy időre elteszem,

a veled töltött időt élvezem,

csak bújj hozzám had érezzelek a testemen.

A kinti világ annyira kegyetlen,

ezért vannak sebhelyek a lelkemen.

Ha bele nézel mélyen a szemembe,

te nyugalmat hozol a szívembe.

Te vagy az aki minden helyzetben mellettem áll,

te látsz engem teljesen, úgy igazán.

A szerelmünkben nemlétezik talán,

a lelkem és a lelked a halál után is egymásra talál.

POÓR JÓZSEF - FELSZÁLLÁS AZ ÓCEÁNRÓL

VÉGH ÉVA - GONDOLAT

Álomra hajtja fejét

az est csendjének morajában.

Gondolat.

Gondolta, s számolni kezd.

Egy, kettő, három...

Ezredik bárány ugrik már árkot,

mégsem jön szemére az álom.

Szíve szorul, szeme könnycseppbe borul...

Az a fájdalom!

Az a fájdalom, és az a rágalom,

ami életét romba taszítja,

s lelkét porrá zúzza!

Mert ő már rég tudja,

ember az ember,

s akkor a rossz "kútja",

miért csak a vért ontja?

Jó embernek lenni, s az életet

tisztán élni manapság is csoda?

Folytatja imáját hát az Úrnak:

- Teremtő Atyám!

A bűnökben bűnhődő én!

Miként lesz rend a földön, ha ember embert öl,

s milyen így a jövő, a jövő nemzedék?

Uram, ki a mennyekben vagy,

jöjjön el a Te országod...

legyen meg a Te akaratod!

Mit akar az ember, ha hite csorba,

ha minden nap úgyis más a dolga?

De ha a jó kútjából csak egy csepp is elég,

mi Sátán-űző életfolyadék,

akkor miért csal ember mégis embert?

Milyen az erkölcs, a szabály, a hitrendszer?

Hisz szabad kezet kaptunk Tőled,

hitünkért cserébe.

A hit nem gyilkos, csak a gondolat,

ha sötét fátyolban járod utadat.

Add Uram, hogy ismerjem parancsolataidat!

Mégis félek, hogy félreértenek,

engem és Téged,

s olyat tesznek, mi tilos!

Lélek-test pusztítást,

s marad csak a puszta, könnyes sírhalom,

csak egy tollamba zárt gondolat.

PÓDA ILONA - AZ ELSŐ TÁNC

Talán

az első tánc volt

a legszebb,

vele folytál be

a zsigereimbe.

Mert úgy

néztél rám,

mintha mindig

engem

néztél volna,

mióta csak

világ a világ.

A szemedből

olvastam ki

akkor

az összetartozást.

Már

az első táncban

összeért a lelkünk.

Istenem,

de szépen szerettünk !

Szemed

azóta is vigyázott

reám,

harminchét

gyönyörű éven át.

S ha az Égi hazában

engedélyt

kapsz rá,

tudom

ezentúl is

vigyázni fogsz

rám.

BLAŽEKNÉ BENIK MÁRIA - EGY PORSZEM

Egy porszem voltam csupán

Viharos emlék az út porán

Voltam árnyék és voltam fény

Voltam elvesző remény

Voltam ordító fájdalom

Romboló félelem suhanó árnyakon

A lelket megviseli a küzdelem

S a szívben csak a szomorúság terem